Körülöttem mindenki megtalálta élete párját... persze én nem. Sokáig gondolkodtam, hogy miért is, de aztán egy lánnyal való beszélgetés (kibe egy barátom jó 4 éve belezúgott) a vonaton hamar felébresztett. Nem is érdekli az egész. Egyszerűen éli az életét. Nem vinnyog és nincs is elkeseredve. Tudja azt, hogy majd egyszer úgy is része lesz ebben, és hogy most élnie kell az életét.
14 éves koromban fogadtam meg magamnak, hogy nem fogom magam ilyeneken törni. Talán azért tettem, hogy ne szakadjak le a barátokról, hisz legjobb barátom már hatodikban megtalálta szerelmét... akkor már nem volt ott az, akivel mindent megbeszélhettem. De aztán itt vagyok most. Majdnem 17 éves és csak ezen nyűglődik. Csak nevettem ezeken a "Majd megváltozol" dumákon...
Tényleg ráérek. Persze nehéz dolog elfeledkezni... róla... de hát... ez van! Fiatal és éretlen vagyok. Ha még lenne is valami, akkor sem tudnék mit kezdeni. Gondolkodtam... a szerelem az, ami kiemel minket az állatok közül, de ez is az, ami meggyengít és elvakít minket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ne görcsölj! Minél többet görcsölsz a szerelmen és a barátságon, annál jobban látszik ez rajtad. S amíg ez látszik, addig senki nem akar veled közelebbi kapcsolatot.
VálaszTörlésLégy önmagad, légy pozitív és ha ez ltszik, hidd el minden jobb lesz!
Köszönöm, kedves idegen... régebben ez könnyebben ment... most akár milyen jól alakul minden, még a lépéseimet is előre tervezem, de a végső kapu előtt mindig meghátrálok. Amikor magam adom, sosem tudok érvényesülni...
VálaszTörlésKíváncsivá tettél! Milyen vagy amikor önmagad vagy? Miért kellene másnak lenned?
VálaszTörlésSzókimondó, kissé hiperaktív. Ami az eszembe jut, azt elő is adom. A legjobb barátomon kívül mindenki hülyének tart. Nem vagyok jóban a társadalmi normákkal
VálaszTörlés